hirdetés
Külföld

A török elnök elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendeletet adott ki pénteken a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítására vonatkozóan, egy órával azt követően, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette az épület múzeummá alakításáról szóló korábbi minisztertanácsi döntést.

A török elnök elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását
hirdetés

Erdogan a szöveget hivatalos Twitter-fiókján is közzétette. A rendelettel a világörökséghez tartozó isztambuli épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz került.

A török államfő péntek este helyi idő szerint pontban 20 óra 53 perckor televíziós beszédet fog tartani. A 20 és az 53 párosítása vélhetően a 2053-as esztendőre, tehát Konstantinápoly bevételének jövőbeni 600. évfordulójára utal.

A közigazgatási bíróság szerepét betöltő Államtanácson (Danistay) pénteki döntését megelőzően, május végén az Isztambul bevételének 567. évfordulóján tartott kormányzati megemlékezés keretében egy Korán-részlet is elhangzott az épületben, ami a görög kormány rosszallását váltotta ki. Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról a törökök szuverén joga dönteni, és jelezte: az Államtanács döntése alapján fognak eljárni a kérdésben.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés