hirdetés
Külföld

A Dennis vihar Írország partjaira mosott egy „szellemhajót”

Az írországi Cork megye területén sodródott a partokhoz egy „szellemhajó”, amelyet az Európát sújtó Dennis vihar juttathatott távol végre a nyílt vizektől. A hajó már a sziklák között vesztegelt, amikor egy járókelő észrevette egy Ballycotton nevű falunál.

A Dennis vihar Írország partjaira mosott egy „szellemhajót”
hirdetés

A hajó több ezer mérföldet tett meg egymagában hánykolódva több mint egy éven át, miután a Bermuda-szigetcsoporttól délkeletre sodródni kezdett, s végezetül átszelte az Atlanti-óceánt – írja a BBC.

A hajó, noha hosszú utat tett meg egymagában, voltaképpen nem olyan tragikus sorsú, mint azt talán vélhetnénk.

Amikor észlelték a hajót, riasztották a sürgősségi szolgálatokat is, azonban senkit nem találtak rajta – ami nem is meglepő, hiszen 2018 szeptemberében a teherhajón dolgozó mind a tíz személyt kimenekítették, s azóta egyetlen lélek sem volt a fedélzetén.

Mint kiderült, egy Alta nevű hajóról van szó, amelyet 1976-ban gyártottak, s több tulajdonos több név alatt működtette, legutóbb pedig tanzániai zászló alatt hajózott.

hirdetés

Rescue 117 was tasked earlier today to a vessel aground near Ballycotton, Cork. There was nobody on board. Previously the @USCG had rescued the 10 crew members from the vessel back in September 2018. The vessel has been drifting since and today came ashore on the Cork coastline. pic.twitter.com/NbvlZ89KSY

— Irish Coast Guard (@IrishCoastGuard) February 16, 2020

Az Alta személyzete annak idején húsz napon át küszködött a Bermudától mintegy 2100 kilométerre délkeletre, miután ismeretlen okból megszűnt a fedélzetén az áramellátás. Ekkor az amerikai partiőrség lett figyelmes rá, éppenséggel már az utolsó pillanatban.

A hajón lévő élelmiszer-tartalékok ugyanis már igen csak fogyóban voltak, és nagyjából még két napra lettek volna elegendőek a személyzet számára. Először a partiőrség csak ételt és egyéb tárgyakat, eszközöket juttatott a levegőből a hajóra, majd, mivel hurrikán közeledett, végül kimenekítették a tíz fős személyzetet, és Puero Ricóra vitték őket.

Ezek után a magára maradt hajó még hosszú időn át sodródott a nyílt vizeket, közben viszont több hatóság is felfigyelt rá, mielőtt aztán ismét eltűnt volna a szemük elől.

Ezúttal azonban már nem jutott tovább sehová, hanem Írország sziklás partjainál megpihent.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés