hirdetés
Külföld

50 százalékkal csökkent a repülőgép-balesetek áldozatainak száma

A nagy utasszállító repülőgépek baleseteinek következtében történt halálesetek száma a korábbiakhoz képest 50 százalékkal csökkent 2019-ben egy, a légiközlekedést érintő tanulmány szerint.

50 százalékkal csökkent a repülőgép-balesetek áldozatainak száma
hirdetés

Tavaly összesen 257 olyan halálesetet rögzítettek a világos, amely nagyobb repülőgép-szerencsétlenséggel állt összefüggésben, szemben a 2018-as 534 esettel – írja a BBC a To70 kutatásai alapján.

A halálesetek száma annak ellenére is csökkent, hogy tavaly márciusban Etiópiában lezuhant egy Boeing737 Max repülőgép, aminek következtében sokan életüket vesztették.

Annak ellenére is mérséklődő tendencia mutatkozik a halálos légiközlekedési balesetek áldozatainak számában, hogy egyre nagyobb számú utazó választja a közlekedés e formáját.

A tavalyi évben összesen nyolcvanhat olyan baleset történt, amelyben nagy utasszállító repülőgépek váltak érintetté, ebből nyolc halálos volt, amelyek következtében 257 ember halt meg. Az egyik legsúlyosabb baleset márciusban történt, amikor is az Ethiopian Airlines légitársaság 302-es járata lezuhant, 157 ember halálát okozva. Ez a baleset tehető tehát felelőssé a teljes évben bekövetkezett halálesetek feléért.

hirdetés

A jelentés szerint minden 5 58 millió járatra jutott csupán halálos baleset a 2019-es évben, s összességében is az egyik „legbiztonságosabb” év volt a tavalyi a légiközlekedés szempontjából.

2018-ban ezzel szemben összesen 13 halálos baleset történt, amelyek következtében 534 ember halt meg, azonban egy évvel ezt megelőzően, 2017-ben egyetlen halálos utasszállítógép-baleset sem történt, helyi járatok közül pedig kettő balesete vezetett tizenhárom ember halálához.

A mostani kutatással kapcsolatban azonban érdemes megjegyezni, hogy az kizárólag a nagy utasszállító gépekre fókuszált, és a kisebb, utasokat szállító repülőkre nem terjedt ki, ahogyan természetesen a katonai- és magángépekre, teherszállító repülőkre és helikopterekre sem.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés