hirdetés
Külföld

20 ezer volt NHS-dolgozó állt munkába ismét a koronavírus miatt

Mintegy 20 ezer egykori egészségügyi dolgozó állt munkába ismét Nagy-Britanniában annak érdekében, hogy a koronavírus elleni küzdelemben segítséget nyújtsanak – közölte Boris Johnson egy az interneten publikált videóban.

20 ezer volt NHS-dolgozó állt munkába ismét a koronavírus miatt
hirdetés

A miniszterelnök – aki pozitív koronavírus-tesztjét követően maga is elkülöníti magát – azt mondta, hogy az ország „együttesen” fog túljutni ezen a válságon – számolt be róla a BBC. Előzőleg Anglia helyettes egészségügyi vezetője azt mondta, hogy hat hónapot is igénybe vehet, mire az élet visszatér a normális kerékvágásba.

Nagy-Britanniában elérte az 1228-at azon koronavírusos betegek száma, akik elhunytak, s az áldozatok között volt egy 55 éves fül-orr-gégész orvos, Amged El-Hawrani is, aki egy angliai kórházban dolgozott. Emellett múlt héten egy szervátültetéssel foglalkozó szakember is meghalt, miután pozitív eredményt mutatott nála a koronavírus-teszt.

Andrew Goddard professzor, az orvosi kamara vezetője azt mondta, hogy a dolgozók közül mintegy négyből egy jelenleg nem dolgozik, vagy azért, mert nekik maguknak vannak tüneteik, vagy pedig, mert a családtagjaik tünetei miatt vannak karanténban. Ellenben azt mondta, hogy ha megfelelő számban tesztelnék az érintett dolgozókat, akkor többekről is kiderülhetne, hogy visszatérhetnek dolgozni. A brit kormány közölte, hogy az NHS érintett dolgozói számára igyekszik elérhetővé tenni a tesztelést.

Boris Johnson egy videóban, melyet a Twitteren osztott meg, megköszönte az orvosoknak, ápolóknak és más korábbi, nyugdíjba ment dolgozóknak, hogy visszatértek dolgozni, valamint köszönetet mondott annak a 750 ezer civilnek is, akik önkéntesnek jelentkeztek.

hirdetés

Thanks to everyone who has been staying at home.

By delaying the spread of the disease we can reduce the pressure on our NHS, and that's how we hope to save many thousands of lives.#StayHomeSaveLives pic.twitter.com/kxdqItMYSE

— Boris Johnson #StayHomeSaveLives (@BorisJohnson) March 29, 2020

A miniszterelnök továbbra is irányítja az ország a világjárvány miatt meghozott intézkedéseit, miközben Downing Streeti lakásában karanténban különíti el magát.

Boris Johnson úgy látja, hogy az emberek eleget tesznek a korlátozásoknak, amelyeket a kormány a vírus terjedésének lassítása érdekében hozott. Hozzátette, a vonatok kihasználtságra 95, a buszoké pedig 75 százalékkal csökkent.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés