hirdetés
Időjárás

Zivatar és köd is előfordulhat az elkövetkező napokban

Az elkövetkező napokban a meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint kisebb zivatar, illetve köd is előfordulhat az ország bizonyos területein.

Zivatar és köd is előfordulhat az elkövetkező napokban
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) figyelmeztető előrejelzése szerint csütörtökön délután az ország északnyugati területein egy-egy gyenge zivatar is kialakulhat, este pedig a szélcsendesebb délnyugati területeken képződhet köd.

Csütörtökön Győr-Moson-Sopron megye területén van érvényben elsőfokú (sárga) figyelmeztetés zivatar veszélye miatt, míg pénteken a köd miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést Vas, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyére.

Az előrejelzés szerint egyébként csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, de késő délután északnyugat felől a felhőzet csökkenésére és szakadozására lehet számítani. Több helyen, így főként az ország déli felében esőre, záporra, és északnyugaton egy-egy zivatarra is számítani lehet. A szél fokozatosan veszít az erejéből, mígnem már csak az északi tájakon lesz egy-egy erős széllökés.

Nappal a legmelegebb órákban 12 és 18 fok között alakul a hőmérséklet (a tartósan csapadékos délnyugati tájakon a hidegebb értékekkel), majd késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés