Időjárás

Záporokkal, zivatarokkal tűzdelt hosszú hétvégének nézhetünk elébe

A május elsejei hétvégén némileg felhősebb lesz az ég, és záporok, zivatarok is előfordulhatnak, azonban a hősmérséklet jobbára 20 fok körül alakul majd a legmelegebb órákban.

Záporokkal, zivatarokkal tűzdelt hosszú hétvégének nézhetünk elébe

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön lesznek gomolyfelhők az égen, azonban késő délelőttől elsősorban csak az északkeleti területeken válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Itt azonban szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar is. Nyugat felől aztán estefelé erőteljes felhősödés veszi kezdetét, s többfelé megélénkül az északnyugati, nyugati szél is a nap folyamán. A hőmérséklet nappali maximuma 19 és 24, késő esti minimuma pedig 11 és 16 fok között alakul.

Pénteken a nap első felében még alapvetően erősen felhős, borult lesz az ég, délutántól azonban szakadozni kezdhet nyugat felől a felhőzet, s elsősorban a Dunántúlon gomolyfelhők képződnek. Többfelé számíthatunk esőre, záporra, s főként a déli és keleti tájakon zivatar is előfordulhat. Leginkább a Dunántúlon a szél is megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 14 és 21 fok között valószínű.

Szombaton némi szünet után nyugat felől újból megnövekszik a felhőzet, és több helyen is kialakulhat eső, záporeső, néhol pedig zivatar is. Gyakran erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Éjszaka a leghűvösebb órákban 4 és 13, nappal a legmelegebb órákban pedig 14 és 20 fok közötti hőmérsékletre van kilátás.

Vasárnap közepesen és erősen felhős időszakok egyaránt várhatóak, és szórványosan esőre, záporra – sőt, néhol zivatarra – is számíthatunk. Többfelé erős, helyenként viharos lökések is kísérhetik az északnyugati szelet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 4 és 12, nappali maximuma pedig 14 és 20 fok között alakul.



További híreink