hirdetés
Időjárás

Valamivel hűvösebb idő lesz a héten

A héten néhány fokkal alacsonyabb lesz a nappali hőmérséklet, mint a megelőző napokban jellemző volt, azonban többnyire még így is 30 fok körüli maximumokra lehet számítani.

Valamivel hűvösebb idő lesz a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani, ám északon gyakran lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, és az Északi-középhegységben és környékén zápor, zivatar is kialakulhat. Máshol elszórtan várható csapadék, és a Dunántúl nyugati és déli megyéiben már jobbára inkább száraz idő lesz. A szél a zivatarok körül átmenetileg erős, viharos is lehet. Nappal a legmelegebb órákban 27 és 34 fok körül alakul a hőmérséklet, majd késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Kedden sok napsütés ígérkezik, azonban az ország északkeleti harmadán erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre is számítani lehet. A nap második felében nyugat felől fátyolfelhők érkeznek, és elsősorban északkeleten szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. A szél is megélénkülhet, megerősödhet néhol, míg a zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 32 és 37 fok között várható.

Szerdán általában többórás napsütés várható a gomoly- és fátyolfelhők mellett, és helyenként zápor, zivatar sem kizárt. Több helyen megélénkülhet, illetve a zivatarokban viharossá is válhat a szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma 17 és 24, a nappali maximuma pedig 28 és 38 fok között várható.

Csütörtökön általában többórás napsütés is lehet a gomolyfelhő-képződés mellett, és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. A szél megélénkülhet, a zivatarok környezetében pedig viharossá is válhat. Hajnalban a leghidegebb órákban 15 és 24 fok között lesz a hőmérséklet, majd napközben 27 és 34 fok közé melegszik a levegő.

Pénteken erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás, amelyet többfelé zápor, zivatar is kísérhet. A szél sokfelé megélénkül, és a zivatarokban viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 25 és 31 fok között várható.

Szombaton erősen gomolyfelhős időre van kilátás többfelé záporral, zivatarral. A szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnali minimuma 13 és 20, a nappali maximuma pedig 23 és 30 fok között alakul.

Vasárnap is erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és több helyen előfordulhat zápor, zivatar is. A szél is sokfelé megélénkül, időnként meg is erősödik, valamint a zivatarokban viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalban a leghidegebb órákban 13 és 20, nappal a legmelegebb órákban pedig 25 és 32 fok között várható a hőmérséklet.

(A borítókép forrása: pixabay.com)


hirdetés

További híreink