hirdetés
Időjárás

Szombaton még kellemesebb, vasárnap ellenben már felhős, borult idő lesz

A hétvége ismét igen változatos időjárást tartogat, s egyelőre úgy néz ki, hogy inkább a szombati napra érdemes programmal készülni, hiszen vasárnap lehet csapadékosabb, borongósabb az időjárás.

Szombaton még kellemesebb, vasárnap ellenben már felhős, borult idő lesz
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik, csapadék pedig nem valószínű. A szél is általában mérsékelt marad, időnként azonban megélénkülhet. Nappal a legmelegebb órákban 17 és 22 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton is még számítani lehet több-kevesebb napsütésre, azonban az égen már gomolyfelhők, valamint sok, vastag fátyolfelhő is lesz. Csapadék napközben még nem valószínű, ám estétől nyugaton, északnyugaton néhol már eső is kialakulhat. A szél megélénkülhet, s estétől az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 3 és 10, a nappali maximuma pedig 17 és 22 fok között alakul.

Vasárnap az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, ám főleg az ország keleti részein még napos időszakok is előfordulhatnak. Ott csak helyenként várható csapadék, miközben a nyugati és középső területeken többfelé is kialakulhat eső, zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig általában 15 és 22 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés