hirdetés
Időjárás

Némileg enyhül a forróság, zivatarok inkább a hét elején fordulhatnak elő

A múlt heti kánikulánál ezen a héten szerencsére valamivel enyhébb, de még így is valódi meleg, nyári időnek nézünk elébe sok napsütéssel, és esetenként néhány zivatarral.

Némileg enyhül a forróság, zivatarok inkább a hét elején fordulhatnak elő
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani, és többfelé alakulhat ki zápor, zivatar is, amelyek közül utóbbiakat felhőszakadás és jégeső is kísérheti. A Nyugat-Dunántúlon lesz a legkisebb a csapadék esélye. Eközben megerősödhet a Dunántúl nyugati és északi felén, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a szél, amely a zivatarokban viharossá is fokozódik. Nappal a legmelegebb órákban jellemzően 25 és 30 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 20 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és hajnalban köd és rétegfelhőzet is képződhet, ám több-kevesebb napsütésre is van kilátás. Többfelé fordulhat elő zápor, zivatar, valamint helyenként felhőszakadás is, miközben a változó irányú szél inkább csak a zivatarok környékén erősödik meg. Éjszaka a leghidegebb órákban 15 és 21, nappal a legmelegebb órákban pedig 24 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán gomolyfelhők lesznek az égen, ami mellett azonban több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, valamint szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. Hajnalban helyenként köd is előfordulhat. Zivatarok környezetében előfordulhatnak erős, viharos széllökések. A hőmérséklet éjszakai minimuma 15 és 20, nappali maximuma pedig 25 és 31 fok között várható.

Csütörtökön ismét gomolyfelhő-képződés várható a sok napsütés mellett, elszórtan pedig záporok, zivatarok is várhatóak, a zivatarokat pedig erős, viharos széllökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 26 és 32 fok között valószínű.

hirdetés

Pénteken gomolyfelhős napos időre van kilátás, és elszórtan előfordulhat zápor, zivatar is, miközben a szél megélénkül és helyenként meg is erősödik, illetve a zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. Éjszaka a leghidegebb órákban 16 és 21, nappal a legmelegebb órákban pedig 26 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton záporok, zivatarok várhatóak az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés mellett, az északi szelet pedig élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Éjjel a leghűvösebb órákban 17-22, nappal a legmelegebb órákban pedig pedig 25-32 fok várható.

Vasárnap több helyen lehet záporra, zivatarra számítani az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett, s élénk, helyenként erős széllökések is előfordulhatnak, továbbá a zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Éjszaka a minimum-hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul, majd nappal a legmelegebb órákban 22 és 30 fok közé melegszik a levegő.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés