hirdetés
Időjárás

Némi lehűlést is hoz az előttünk álló hét

Ezen a héten eleinte némi lehűlésre lehet számítani, majd a hét végén ismét akár 15 fokig is melegedhet a levegő nappal.

Némi lehűlést is hoz az előttünk álló hét
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn változóan felhős lesz az ég, és némi napsütés is várható majd, azonban este már esetleg csapadék is kialakulhat. Többfelé megélénkül, s a Dunántúl déli felén időnként meg is erősödhet a szél. Nappal a legmelegebb órákban 10 és 18 fok között várható a hőmérséklet, majd késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Kedden reggelig még erősen felhős lesz az idő, délután azonban a délnyugati területek kivételével napsütés is ígérkezik a felhőzet csökkenése, felszakadozása után. Elsősorban északon elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat, és a szél is megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 9 és 15 fok között valószínű.

Szerdán eleinte kevés felhő lesz az égen, majd nyugat felől megnövekszik, s déltől meg is vastagszik a felhőzet. Délutántól egyre többfelé eredhet el az eső, de estétől már néhol havas eső sem kizárt. Megélénkül, s helyenként meg is erősödik a szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma -3 és +4, a nappali maximuma pedig 8 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön hajnalban északnyugat felől a felhőzet felszakadozik, s így idővel napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. A nap első felében ugyanakkor még előfordulhat elsősorban keleten zápor, a hegyekben pedig hózápor is, illetve a szél is többfelé megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 11 fok között valószínű.

hirdetés

Pénteken átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ám néhány órás napsütésre mindenhol van kilátás. Elszórtan előfordulhat zápor, s az északi részeken néhol hózápor is. Többfelé megélénkül, s később megerősödik, illetve néhol viharossá is fokozódik majd a szél. Éjszaka a leghidegebb órákban +2 és -5, nappal a legmelegebb órákban pedig 4 és 10 fok között várható a hőmérséklet.

Szombaton erősen vagy közepesen felhős idő ígérkezik helyenként záporokkal, de néhány órára azért a nap is kisüthet. Többfelé megerősödik a szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 12 fok között valószínű.

Vasárnap javarészt erősen felhős lesz az ég, és több helyen alakulhat ki eső, zápor is, továbbá a szél is erős, néhol viharos lehet. Éjszaka a leghidegebb órákban 3 és 8, nappal a legenyhébb órákban pedig 9 és 15 fok között alakul majd a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés