hirdetés
Időjárás

Nem szabadulunk egyelőre a borongós, csapadékos időtől

Sajnos az elkövetkező héten sem számíthatunk igazán derült, napsütéses napokra – ehelyett gyakoriak lesznek a záporok, zivatarok.

Nem szabadulunk egyelőre a borongós, csapadékos időtől
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn javarészt felhős, borult idő várható, és csak helyenként, rövid időszakokra szakadozik fel a felhőzet. Több helyen is kialakulhat eső, zápor és zivatar, miközben megélénkülhet, s északnyugaton, illetve máshol egyes intenzív záporok, zivatarok környezetében meg is erősödhet a szél. Nappal a legmelegebb órákban 21-27 fokra számíthatunk, majd késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Kedden közepesen, erősen felhős lesz az ég, és a Dunától keletre, illetve a Dunántúl keleti felén többfelé, máshol elszórtan várható zápor, zivatar. Az ország keleti részén helyenként kialakulhat felhőszakadás is. Megélénkül, s helyenként meg is erősödik a szél, valamint a zivatarokban viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet éjszakai minimuma 13 és 19, a nappali maximuma pedig 19 és 26 fok között alakul.

Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, azonban idővel a felhőzet gomolyosodik és csökken, s hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap is. Keleten többfelé, máshol elszórtan várható zápor, zivatar, és helyenként felhőszakadás. A Dunántúlon helyenként megerősödik a szél is, és a zivatarok környezetében is elfordulhatnak viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 22 és 27 fok között alakul.

Csütörtökön a nap első részében ismét erősen felhős lesz az ég, de idővel a felhőzet csökken, gomolyosodik, és némi napsütés is várható. Többfelé kialakulhat zápor, zivatar, és helyenként felhőszakadás is. A szél helyenként megélénkül, a zivatarok környezetében pedig viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet éjszakai minimuma 13 és 18, a nappali maximuma pedig 22 és 28 fok között alakul majd.

hirdetés

Péntekensok napsütés ígérkezik az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett, és több helyen kialakulhat zápor, néhol zivatar is. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül és néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 22 és 28 fok között alakul.

Szombaton is viszonylag sok napsütést remélhetünk az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett, ám elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, és néhol meg is erősödik. Éjszaka a leghidegebb órákban 13 és 18, nappal a legmelegebb órákban pedig 22 és 28 fok között alakul majd a hőmérséklet.

Vasárnap az ég közepesen, erősen felhős lesz, és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat, illetve a szél is megélénkülhet, néhol megerősödhet. Éjjel a leghidegebb órákban 13 és 18, nappal a legmelegebb órákban pedig 22 és 28 fok körül alakul a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés