hirdetés
Időjárás

Nem igazán múlik a szomorkás idő a héten

Az előttünk álló napokban alapvetően felhős, borongós idő lesz továbbra is, éjjel pedig itt-ott akár már fagyok is lehetnek.

Nem igazán múlik a szomorkás idő a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn inkább csak az ország délnyugati felében szakadozhat fel némileg a felhőzet, és noha eleinte nem várható újabb csapadék, déltől kezdődően az ország északkeleti harmadán eshet az eső. A szél mérsékelt vagy gyenge marad. Nappal a legmelegebb órákban 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Kedden általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és reggel, valamint este többfelé, napközben pedig helyenként kell ködre és párásságra számítani elsősorban az északi, északkeleti országrészben. Néhol gyenge eső, szitálás is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 15 és 20 fok között alakul.

Szerdán az ég javarészt erősen felhős lesz, helyenként azonban lehetnek felszakadozások is, és párásság, ködfoltok is jelentkezhetnek néhol. Több helyen is előfordulhat eső, zápor, és a ködösebb, borult részeken szitálás is. A szél megélénkülhet, megerősödhet a Dunántúlon. A hőmérséklet éjszakai minimuma 4 és 11, a nappali maximuma pedig 11 és 16 fok között várható.

Csütörtökön eleinte erősen felhős, borult idő lesz, azután viszont egyre többfelé szakadozik és csökken a felhőzet. Kisebb eső, zápor inkább csak szórványosan lesz jellemző. A szél sokfelé megélénkül, helyenként pedig meg is erősödik. Éjszaka a leghidegebb órákban 3 és 10, a nappal a legmelegebb órákban pedig 8 és 13 fok között várható a hőmérséklet.

hirdetés

Pénteken általában gyengén felhős lesz az ég, ám reggel és estétől pára- és ködfoltok fordulhatnak elő többfelé. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -1 és +6 fok között alakul, a fagyzugos helyeken -2, vagy akár -4 fokig is hűlhet a levegő. Nappal azután 7 és 12 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton általában gyengén felhős idő lesz, elsősorban reggel és később estétől párával, köddel. A hőmérséklet éjszakai minimuma -3 és +4, a nappali maximuma pedig 8 és 14 fok között várható.

Vasárnap sokfelé megnövekszik a fátyolfelhőzet, s több helyen párásság, köd is előfordulhat, míg helyenként szitálás sem kizárt. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 7 és 13 fok között valószínű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés