hirdetés
Időjárás

Meleg, de olykor felhős lesz az idő a héten

Március utolsó hete kezdődött meg, az időjárás pedig alapvetően ennek megfelelő, hiszen némi napsütés mellett felhősebb napok is lesznek, s a hétvégéig egyre melegszik az idő.

Meleg, de olykor felhős lesz az idő a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn alapvetően erősen felhős lesz az ég, de lehetnek kisebb-nagyobb felszakadozások is. Számottevő csapadékra nem kell számítani, estefelé azonban északkeleten, keleten szemerkélhet az eső. A légmozgás általában mérsékelt marad. A legmelegebb órákban nappal 13 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 6 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben a felhőzet szakadozik, vékonyodik és gomolyosodik, de hosszabb időre inkább csak a Dunántúlon süt ki a nap, s északkeleten, keleten előfordulhat kisebb eső, zápor is. A szél megélénkülhet a Dunántúl egyes részein. A hőmérséklet éjszakai minimuma 3 és 8, a nappali maximuma pedig 10 és 22 fok között várható.

Szerdán több órára is kisüt a nap a fátyol- és gomolyfelhők mellett, és a szél is mérsékelt marad. Hajnalban 2-8, délután pedig 16-22 fok között várható a hőmérséklet.

Csütörtökön sok napsütés ígérkezik a fátyol- és gomolyfelhők mellett, ám a nap második felében megnő az esély a záporok, esetlegesen kialakulására. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 18 és 24 fok között várható.

hirdetés

Pénteken észak felől megnövekszik a felhőzet, s délutánra többnyire erősen felhős idő lesz. Többfelé kialakulhat zápor, eső, zivatar is, a szél pedig megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 13 és 22 fok között alakul.

Szombaton közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel és szórványosan kisebb esővel, záporesővel. Északon több helyen megélénkülhet a szél is. A hőmérséklet éjszakai minimuma 0 és 7, a nappali maximuma pedig 9 és 14 fok között várható.

Vasárnap több órára is kisüt a nap, azonban felhők és akár záporesők is megzavarhatják a napsütést. A hőmérséklet éjszakai minimuma -3 és +5, a nappali maximuma pedig 11 és 16 fok között valószínű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés