hirdetés
Időjárás

Már nem kell sokat várni a lehűlésre

A hét elején ugyan még megkeserítheti sokak napját a nagy hőség, azután azonban lehűlésre lehet számítani. Miközben hétfőn akár 39 fok sem kizárt a legmelegebb órákban, szerdán már csak 27 fokig melegedik a levegő.

Már nem kell sokat várni a lehűlésre
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn jobbára derült, napos, száraz idő lesz, az ország keleti felében azonban megélénkülhet a szél. A legmelegebb órákban 33 és 38 fok közötti hőmérséklet várható, ám egy-egy helyen akár 39 fok is lehet, majd késő estére 23 és 28 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben északnyugat felől időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, és főként északon, északnyugaton szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. Estétől aztán megvastagszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar is. A szél többfelé megerősödhet, és a viharok környezetében viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 25 és 35 fok között alakul.

Szerdán északnyugaton, nyugaton már reggel is kisüthet a nap, majd máshol is csökken a felhőzet. Ezt megelőzően hajnalban és éjszaka sokfelé lehet kiadós esőre, záporra, zivatarra számítani, napközben a szél élénk, erős lehet. Éjszaka a leghidegebb órákban 15 és 20, nappal a legmelegebb órákban pedig 21 és 27 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön eleinte derült, napos időre van kilátás, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. A légmozgás általában mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 24 és 29 fok között valószínű.

hirdetés

Pénteken változóan felhős lesz az idő több-kevesebb napsütéssel, zápor, zivatar szórványosan elsősorban a Dunántúlon és északon alakulhat ki, miközben olykor élénk, erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 25 és 28 fok között várható.

Szombaton változóan felhős időre van kilátás némi napsütéssel, ám helyenként záporok is előfordulhatnak. Megélénkülhet a nyugati, északnyugati szél is. Éjszaka a leghidegebb órákban 12 és 18, nappal a legmelegebb órákban pedig 23 és 28 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani.

Vasárnap általában gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem várható. A déli szél megélénkülhet, néhol meg is erősödhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 10 és 16, nappali maximuma pedig 25 és 30 fok között várható.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés