hirdetés
Időjárás

Lehet, hogy már nem kell sokat várni arra, hogy „piros hó essen”

Gyakran élünk a mondással, miszerint valamit akkor teszünk meg, ha majd „piros hó esik”, erre azonban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint már nem is kell sokáig várnunk, hiszen a hétvégén, főként annak második felében tanúi lehetünk annak, ahogyan piros hó, illetve eső esik...

Lehet, hogy már nem kell sokat várni arra, hogy „piros hó essen”
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán megjelent előrejelzés szerint a hétvégén, ezen belül is főként vasárnap lehet arra számítani, hogy jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezzen hazánk fölé, amely aztán a várható esővel együtt kimosódhat.

Ennek jeleit egyebek mellett az autók karosszériáján figyelhetjük meg, netán az ablakokon, amelyeket sajnálatos módon a csapadékkal lehulló por összekoszol. Jó hír viszont, hogy kellő szerencsével narancssárga naplementét is megcsodálhatunk a jelenségnek köszönhetően.

A meteorológiai szolgálat egyúttal ismerteti, hogy amikor a dél, délnyugat felől érkező sivatagi por enyhe, nedves légtömeggel érkezik, akkor saras eső hullhat a nyomán, s ha téliesebbek az időjárási viszonyok, úgy a hópelyhek színe válthat vörösesre. A „piros hó” kifejezés is innen származik, amely jelenség azonban nem olyan ritka, mint azt a mondás alapján feltételezhetnénk.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés