hirdetés
Időjárás

Helyenként erős szélre lehet számítani szerdán

A szerdai napon legalább a nap egy részében erősen felhős, borongós időre számíthatunk, s helyenként megerősödhet a szél is.

Helyenként erős szélre lehet számítani szerdán
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint szerdán a Dunántúl északi felén 60, a Dunántúli-középhegységben, az északkeleti Bodrogköz, Zemplén térségi területeken pedig akár 70 km/órás széllökések is előfordulhatnak. Ezután azonban késő délutánra a Dunántúlon, s estéről északkeleten is mérséklődik a szél ereje.

A meteorológiai szolgálat az erős szél veszélye miatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki a szerdai napra Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye területére is.

Összességében ma az előrejelzés szerint az ország keleti részén estéig erősen felhős, borult lesz az idő, valamint többfelé eső, zápor is előfordulhat, eközben azonban a Dunántúlon egyre nagyobb területen szakadozik fel, s csökken a felhőzet. Ez utóbbi területen már nem kell számottevő csapadékra számítani. A szél ugyanakkor több helyen is megerősödik, és elsősorban az Észak-Dunántúlon néhol viharossá is fokozódik. Nappal a legmelegebb órákban 5 és 12, késő este pedig 0 és +6 fok között alakul majd a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés