hirdetés
Időjárás

Február első hetében is inkább felhős idő lesz jellemző

Február első hete is hideg, inkább felhős idővel indul, azonban a hét közepe felé nappal már valamivel enyhébb idő lesz jellemző.

Február első hetében is inkább felhős idő lesz jellemző
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn a Dunántúl nagy részén és az Északi-középhegységben napos, száraz idő lesz jellemző, miközben az Alföldön sok lesz a felhő, s a Tiszántúlon délutánig havas eső, havazás is előfordulhat. A hajnali, reggeli órákban a határnál még kialakulhat ónos eső vagy fagyott eső is. Nappal a legenyhébb órákban 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére -5 és +1 fok közé hűt le a levegő.

Kedden hajnalban ködfoltok és – néhol csak lassan feloszló – rétegfelhőzet képződhet. Másfelé döntően gyengén, közepesen felhős lesz az ég, és több órára kisüthet a nap. Csapadék csak kevés helyen fordulhat elő, s ott sem lesz jelentős. A hőmérséklet éjszakai minimuma -10 és 0, a nappali maximuma pedig 2 és 8 fok között alakul.

Szerdán éjjel a felhőzet mindenütt megnövekszik, majd napközben vékonyodni és szakadozni kezd. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, illetve éjjel az Északi-középhegységben gyenge ónos eső is. A déli, délnyugati szél megélénkülhet, s helyenként meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig jellemzően 7 és 13 fok között alakul.

Csütörtökön elsősorban éjjel lesz erősen felhős vagy borult az ég, napközben pedig csökken a felhőzet és több-kevesebb napsütés is várható. Elsősorban az ország északi felében alakulhat ki elszórtan eső, zápor. A szél megélénkülhet és többfelé meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 16 fok között várható.

hirdetés

Pénteken éjjel megnövekszik a felhőzet, s napközben már általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, miközben azonban kisebb eső, futó zápor egyelőre csak elszórtan alakulhat ki. A légmozgás általában mérsékelt marad. Éjjel a leghidegebb órákban 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, majd napközben 6 és 12 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és szórványosan eső, zápor, illetve északkeleten havas eső, hó is kialakulhat. Megélénkül és helyenként meg is erősödik a keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma 0 és 5, a nappali maximuma pedig 5 és 12 fok között várható.

Vasárnap általában erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, s szórványosan eső, zápor is előfordulhat. A szél megélénkülhet, és helyenként meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 4 és 14 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés