hirdetés
Időjárás

Ezen a héten sem sok napsütést láthatunk

Sajnos ezen a héten sem örülhetünk túl sok napsütésnek, hiszen gyakran lesz borongós, csapadékos és hűvös az idő.

Ezen a héten sem sok napsütést láthatunk
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn alapvetően gomolyfelhő-képződés várható a többórás napsütés mellett, ám keleten több lehet a fátyolfelhőzet. Több helyen kialakulhat zápor, elsősorban a Dunántúlon zivatar is. Megerősödhet, és a zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is válhat a szél. Nappal a legmelegebb órákban általában 19 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Kedden délelőttig az északkeleti megyékben még erősen felhős lesz az ég, és eső, zápor is előfordulhat, majd napközben országszerte erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amit szórványosan zápor, zivatar kísér majd. Többfelé megerősödik a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 16 és 23 fok között alakul.

Szerdán felhős időre van kilátás jobbára csak rövidebb napos időszakokkal, s többfelé záporral, zivatarral. Megélénkül és helyenként megerősödik, valamint a zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik a szél. Éjjel a leghidegebb órákban 8 és 14, nappal a legmelegebb órákban pedig 17 és 23 fok közötti hőmérséklet várható.

Csütörtökön már többórás napsütésre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, csapadék pedig már általában csak elszórtan várható. Megélénkül azonban, s helyenként meg is erősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 18 és 24 fok között alakul.

hirdetés

Pénteken gomolyfelhős, napos idő lesz, és csak helyenként fordulhat elő futó zápor, valamint a szél is mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 18 és 23 fok között alakul.

Szombaton délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és nyugat, délnyugat felől záporok, zivatarok is várhatóak, továbbá helyenként megélénkül, s a zivatarok környezetében átmenetileg erőssé, viharossá is válhat a szél. Éjszaka a leghidegebb órákban 7 és 14, nappal a legmagasabb órákban pedig 20 és 25 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap felhős lesz az ég, de rövid napos időszakok azért lehetnek. Többfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar is, valamint helyenként megélénkül a szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 18 és 24 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés