hirdetés
Időjárás

Ezen a héten is felhős, borús idő várható

Ezen a héten is marad a borongós, felhős idő.

Ezen a héten is felhős, borús idő várható
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn általában erősen felhős, borult idő lesz, s leginkább a nap első felében vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet. Délelőtt keleten eső, északkeleten pedig havas eső eshet, majd késő délutántól nyugat felől várható ismét csapadék, jobbára eső formájában. A szél egyre több helyen erősödik meg, és délután viharossá is fokozódhat. Nappal a legenyhébb órákban 3 és 11 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Kedden éjjel keleten is felszakadozik a felhőzet, s napközben némi napsütés is várható, majd délután ismét megnövekszik a felhőzet, reggel és estétől pedig elsősorban keleten, délkeleten eső is várható. Délután mérséklődik az erős, néhol viharos szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma 1 és 6, a nappali maximuma pedig 8 és 14 fok között alakul.

Szerdán általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és inkább csak nyugaton szakadozhat fel a felhőzet, miközben napközben többfelé is lehet esőre, záporra számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 11 fok között valószínű.

Csütörtökön zömmel erősen felhős lesz az ég, azonban délután főleg nyugaton a felhőzet felszakadozik és egyre inkább a Dunától keletre kell esőre, havas esőre vagy a hegyekben akár hóra is számítani. A szél megélénkülhet, helyenként meg is erősödhet. Éjszaka a leghidegebb órákban 0 és 6, nappal a legmelegebb órákban pedig 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

Pénteken felszakadozik a felhőzet és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, eleinte azonban északkeleten még előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék. Több helyen megélénkül a nyugati, délnyugati szél. Éjjel a leghidegebb órákban 2 és -4 fok között alakul a hőmérséklet, nappal a legmelegebb órákban pedig 2 és 8 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, s elszórtan eső, zápor is előfordulhat. A szél is megélénkülhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma -1 és +3 fok között alakul, míg nappali maximuma 3 és 10 fok között lesz.

Vasárnap leginkább erősen felhős idő valószínű, többfelé esővel, záporral. Emellett a szél is megélénkülhet, megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 3 és 10 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés