hirdetés
Időjárás

Esős, felhősebb idő lesz a héten

Ezen a héten valamivel hűvösebb, felhősebb időre számíthatunk, mint ami a megelőző héten volt jellemző.

Esős, felhősebb idő lesz a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn általában erősen felhős ég mellett nagyobb esélye lesz a záporok, zivatarok kialakulásának a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, míg máshol csak néhol kell csapadékra számítani. A szél több helyen is megélénkülhet, s a zivatarok közelében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Nappal a legmelegebb órákban 26 és 34 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 21 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Kedden hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, azonban ettől eltekintve jobbára közepesen vagy erősen felhős ég képe tárul majd elénk. Többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, és helyenként előfordulhat jégeső és felhőszakadás is, valamint egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik, illetve a zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma 11 és 20, a nappali maximuma pedig a Dunántúlon 20 és 26, míg délkeleten és keleten 26 és 32 fok között várható.

Szerdán alapvetően erősen felhős lesz az ég, és többfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar is, míg a szelet sokfelé erős, zivatarokban viharos lökések is kísérhetik. Éjjel a leghűvösebb órákban 11 és 19, nappal a legmelegebb órákban pedig 19 és 29 fok között várható a hőmérséklet.

Csütörtökön eleinte nagyrészt erősen felhős lesz az idő, napközben azonban fokozatosan csökken majd a felhőzet. A nap első részében főleg nyugaton, délnyugaton várható több helyen záporeső, zivatar, a szelet pedig több helyen is élénk, erős lökések kísérhetik, valamint a zivatarokat viharos szél is kísérheti. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 26 és 31 fok között alakul.

hirdetés

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, s noha csapadék nem valószínű, itt-ott azért előfordulhat futó zápor. Sokfelé élénk lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet. Éjjel a leghűvösebb órákban 13 és 19, nappal a legmelegebb órákban pedig 27 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton gomolyfelhős, napos időre van kilátás, zápor pedig immár csak néhol fordulhat elő, s ezt leszámítva nem valószínű számottevő csapadék. A szelet élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 28 és 33 fok között alakul.

Vasárnap gomolyfelhős, napos idő ígérkezik számottevő csapadék nélkül – helyenként azonban záporeső azért kialakulhat. Időnként élénk lökések kísérik az északi, északkeleti szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 27 és 32 fok között várható.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés