hirdetés
Időjárás

Esős, borongós idő lesz a hétvégén

A hétvégén alapvetően felhős, időnként csapadékos időre van kilátás, ugyanakkor a pénteki naphoz képest szombaton és vasárnap enyhébb idő is lehet.

Esős, borongós idő lesz a hétvégén
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken nyugat felől fokozatosan csökken, illetve felszakadozik a felhőzet, majd idővel az ország középső részein is kisüt a nap. Ezzel szemben keleten, északkeleten estéig zárt maradhat a felhőzet. Eleinte többfelé várható csapadék, elsősorban eső, de északkeleten és keleten akár havas eső, havazás formájában is. Nyugaton elszórtan kialakulhatnak záporok, hózáporok, illetve a Dunántúlon, valamint Budapest térségében viharos széllökésekre is számítani lehet majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 8 fok között várható, majd -3 és +4 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton a nap első részében gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és gomolyfelhők is megjelenhetnek az égen. Zápor előfordulhat, de ezt leszámítva csapadék nem valószínű. A szél erős, és a Fertő térségében időnként viharos is lehet. Éjszaka a leghidegebb órákban -1 és -6, nappal a legmelegebb órákban pedig 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap erősen felhős vagy borult idő lesz, s csak időnként vékonyodik majd el a felhőzet. Sokfelé alakulhat ki eső, zápor, és a hegyekben átmenetileg havas eső is kialakulhat. Helyenként erős lökések kísérhetik a szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 5 és 12 fok között valószínű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés