hirdetés
Időjárás

Előbb szeles, majd hűvös, csapadékos idő lesz a héten

A hét elején még szeles, majd szerdától már jellemzően csapadékos, hűvös időre számíthatunk.

Előbb szeles, majd hűvös, csapadékos idő lesz a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint hétfőn a déli tájak kivételével mindenhol derült, napos időre van kilátás, majd dél felől megnövekszik a felhőzet, és elsősorban délnyugaton alakulhat ki szórványosan eső, zápor és a magasabb helyeken akár havas eső is. Eleinte nagy területen lesz viharos az északnyugati szél, majd később fokozatosan veszít az erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul, majd késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a felhőzet csökken és felszakadozik, majd gomolyfelhős, napos időre van kilátás, számottevő csapadékra pedig – egy-két esetleges futó zápor, illetve hajnalban a Dunántúlon akár futó hózápor kivételével – nem kell számítani. Eleinte viharos széllökések kísérhetik az erős északnyugati szelet, majd fokozatosan mérséklődni kezd a légmozgás. Hajnalban a leghidegebb órákban -3 és +3, nappal a legmelegebb órákban pedig 7 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán nyugat felől megnövekszik és megvastagszik a felhőzet, ám eleinte a Tiszántúlon néhány órás napsütésre még számítani lehet. Eső, zápor is kialakulhat szórványosan, és helyenként megélénkül a déli szél. Éjszaka a leghidegebb órákban -5 és +1, nappal a legenyhébb órákban 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön északnyugat felől lassan csökken a felhőzet, ám délen, délkeleten még jobbára erősen felhős, borult marad az ég, és itt több helyen eshet eső, zápor is. A légmozgás általában mérsékelt marad, ám a Dunántúlon megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 11 fok között alakul.

hirdetés

Pénteken ismét erősen megnövekszik és megvastagszik a felhőzet, és szórványosan esőre, záporra is számítani lehet, miközben az élénk délnyugati szelet időnként erős lökések kísérhetik. Hajnalban a leghidegebb órákban +2 és -3, nappal a legmelegebb órákban pedig 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton eleinte erősen felhős, borult lesz az ég, majd nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Elszórtan még várható eső, zápor, és többfelé megerősödik a délnyugati szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 10 és 18 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős lesz az idő, ami mellett többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan eső, zápor is előfordulhat, és megerősödik, valamint helyenként viharossá fokozódik a délnyugati szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma 3 és 8, nappali maximuma pedig 13 és 18 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés