hirdetés
Időjárás

Éjszaka ismét mínuszok jöhetnek

Noha a hét további részében is számíthatunk napsütésre, az éjszakai órákban olykor akár -6 fok körüli hőmérséklet is előfordulhat majd bizonyos napokon.

Éjszaka ismét mínuszok jöhetnek
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma eleinte még néhány órás napsütésre is számítani lehet, majd napközben fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és estére nagyrészt beborul az ég. Esőre, záporra főként csak a Dunántúl délnyugati, déli részén kell számítani. Egyre többfelé megerősödhet az északnyugati szél, és a Dunántúl északi felén, valamint Budapest környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Nappal a legmelegebb órákban 12-18 fok várható, majd késő estére jellemzően 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a felhőzet fokozatosan felszakadozik, és napközben több-kevesebb napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható. Mindeközben számottevő csapadékra nem kell számítani, és jelentéktelen zápor legfeljebb a keleti tájakon fordulhat elő. Többfelé erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz az északi, északnyugati szél. Éjszaka a leghűvösebb órákban 0 és +6, nappal a legmelegebb órákban pedig 8 és 14 fok között várható a hőmérséklet.

Szerdán gyengén és közepesen felhős időszakok egyaránt várhatóak, s emellett az ország nagy részén többórás napsütés ígérkezik. Számottevő csapadékra nem kell számítani, azonban többfelé megerősödik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 7 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön ugyancsak várható némi napsütés a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett, számottevő csapadék pedig továbbra sem valószínű. Gyakran megélénkül és néhol megerősödik az északias irányú szél. Éjszaka a leghidegebb órákban +1 és -6, nappal a legmelegebb órákban pedig 9 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

Pénteken gyengén felhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás, a légmozgás is jellemzően mérsékelt marad. Éjszaka a leghidegebb órákban +2 és -3, nappal a legmelegebb órákban pedig 10 és 15 fok között várható a hőmérséklet.

Szombaton gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk, s továbbra is mérsékelt lesz a légmozgás is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 12 és 17 fok között valószínű.

Vasárnap általában gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű, és mérsékelt marad a légmozgás is. Éjszaka a leghidegebb órákban -1 és +4, nappal a legmelegebb órákban pedig 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés