hirdetés
Időjárás

A hétvégére hűvösebb idő érkezik

A hétvégén némi lehűlésre lehet számítani, többfelé zápor, zivatar is kialakulhat.

A hétvégére hűvösebb idő érkezik
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken erősen felhős lesz az ég alapvetően rövidebb napos időszakokkal, és többfelé eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Hevesebb zivatarok a déli országrészben lehetnek. A légmozgás általában mérsékelt marad, ám a zivatarok idején erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Nappal a legmelegebb órákban 21 és 30 fok várható, majd késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton nyugat felől mindenütt felszakadozik és csökken a felhőzet, majd többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződés valószínű. Eső, záporeső reggel délen, délkeleten még előfordulhat, és napközben szórványosan máshol is lehet záporra, zivatarra számítani. Megélénkül, s helyenként meg is erősödik az északnyugati szél, illetve a zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 24 és 29 fok között várható.

Vasárnap napos idő várható gomolyfelhőkkel, és legfeljebb elvétve lehet már csak futó zápor, az északi, északnyugati szél azonban megélénkülhet. Éjjel a leghűvösebb órákban 10 és 17, nappal a legmelegebb órákban pedig 25 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés