hirdetés
Időjárás

A hétvégén valamivel naposabb idő lesz

Jó hír azok számára, akik már nehezen viselték a borongós, ködös időt: a hétvégén már valamivel több napsütésre lehet számítani.

A hétvégén valamivel naposabb idő lesz
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken napközben észak, északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, s megszűnik a csapadék, ám a délkeleti tájakon és helyenként a középső országrészben estig még sok lehet a felhő az égen, s eső, zápor is előfordulhat. Többfelé megerősödik a szél is. Nappal a legenyhébb órákban 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére -3 és +5 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton általában kevés lesz a felhő az égen, és sok napsütés várható. Helyenként megélénkül az északi, majd a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 (illetve fagyzugos területeken akár -6 és -9), a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 3 és 7 fok között alakul.

Vasárnap hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap a hajnali ködfoltok feloszlását követően, de délután, este egyre több és vastagabb fátyolfelhő lesz ismét az égen. A szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 3 és 8 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés