hirdetés
Időjárás

A hétvégén már valamelyest hidegebb időre számíthatunk

A hétvégére valamivel hűvösebb idő érkezhet, azonban szerencsére nem kell egészen hiányolnunk a napsütéses időszakokat sem.

A hétvégén már valamelyest hidegebb időre számíthatunk
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken gyengén vagy közepesen lesz felhős az ég, és több órára is kisüthet a nap. Emellett azonban helyenként – főleg keleten és a délutáni órákban – kialakulhatnak záporok, hózáporok is, s időnként a szél is megerősödhet. Nappal a legmelegebb órákban 3 és 7, éjszaka a leghidegebb órákban pedig -3 és +3 fok között alakul majd a hőmérséklet.

Szombaton jellemzően sok felhő lesz az égen, több napsütésre inkább a Dunántúl nyugati felén lehet számítani, elszórtan azonban hózápor is előfordulhat az országban. A szél többfelé erős, helyenként pedig akár viharos is lehet. A leghidegebb órákban éjszaka nagyrészt +1, -5 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani, majd napközben 1 és 5 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap általában gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő lesz, azonban többfelé is élénk, s kis területen erős lökések kísérhetik az északi szelet főleg csak a délutáni órákig. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 0 és +4 fok között valószínű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés