hirdetés
Időjárás

A hétvégén is marad a „szeszélyesebb” időjárás

Hol napsütéses, hol felhős időre számíthatunk a héten – ráadásul záporok kialakulását sem zárhatjuk ki.

A hétvégén is marad a „szeszélyesebb” időjárás
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, majd északon a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, délen pedig csökken. Ez utóbbi területen így javarészt napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Északon délelőtt megszűnik lassacskán a csapadék, ellenben napközben szórványosan kialakulhatnak záporok, s helyenként zivatarok is. A déli területeken délutántól, estétől lehet záporos csapadékra számítani inkább. A szél napközben többfelé megerősödhet, s a zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. Nappal a legmelegebb órákban általában 14 és 30 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton az ország északi területén felhős idő lesz jellemző, azonban délen a fátyolfelhők mellett már szűrt napsütésre is számítani lehet. Kisebb eső, zápor néhol előfordulhat, és helyenként a szél is megélénkülhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 5 és 12 Celsius-fok között alakul, majd nappal 16 és 23 közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap éjjel megnövekszik, majd napközben csökken a felhőzet, s a nap is több órára kisüthet. Éjjel az ország déli felén szórványosan, napközben pedig néhol fordulhat elő eső, zápor. A szél is többfelé megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 20 és 25 fok között valószínű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés