hirdetés
Időjárás

A hétvége második felében várható melegebb idő

A hétvégén alapvetően inkább napos időre lehet számítani, de hajnalonként még előfordulhatnak talajmenti fagyok is.

A hétvége második felében várható melegebb idő
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a napsütés és a kevés fátyolfelhő mellett délelőtt csak gyengébb, délután azonban már erősebb gomolyfelhő-képződésre is számítani lehet, ám az északkeleti megyéket leszámítva még futó záporra sem kell számítani. Időnként megélénkül az északi szél. Nappal a legmelegebb órákban 16 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére általában 7 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton jobbára napos időre van kilátás északkeleten több, máshol kevesebb gomolyfelhővel, csapadékra nem kell számítani, és csak a Kisalföldön élénkül meg a szél is. Hajnalban a leghidegebb órákban általában 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet, majd napközben 17 és 22 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap túlnyomóan derült, száraz lesz az idő, estétől azonban megnövekszik nyugat felől a fátyolfelhőzet. Megélénkülhet, északnyugaton pedig helyenként meg is erősödhet a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, egyes fagyzugokban azonban hidegebb lesz, és talajmenti fagy sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul majd.


hirdetés

További híreink