hirdetés
Időjárás

A héten akár 20 fok is lehet

Igazán tavaszias idő vár ránk ezen a héten, napsütésre és olykor akár 20 fok körüli időre is számíthatunk a legmelegebb órákban.

A héten akár 20 fok is lehet
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden eleinte felhősebb lesz az ég, majd a déli óráktól főként az északi és a középső tájakon csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet, miközben azonban a Dunántúlon és a Tisza vonalának tágabb környezetében maradhatnak felhősebb körzetek. Csapadékra nem kell számítani. Elsősorban a Dunántúlon és az északkeleti tájakon megerősödik az északi, északnyugati szél, és néhol viharos lökések is előfordulhatnak. Nappal a legmelegebb órákban 7-18 fok között alakul a hőmérséklet, a Dunántúlon lesz melegebb. Ezután késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán a Dunántúl északnyugati felén általában derült, gyengén felhős idő várható, míg máshol erősen felhős tájak is előfordulhatnak. Estére mindenesetre a legtöbb helyen csökken a felhőzet, s csapadékra sem kell számítani. Délutántól mérséklődik az élénk, néhol erős szél is. Hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +4, nappal a legmelegebb hőmérséklet pedig 7 és 15 fok között várható.

Csütörtökön jellemzően gyengén felhős, napsütéses, csapadékmentes idő ígérkezik, ám többfelé megélénkül és néhol meg is erősödhet a nyugati, délnyugati szél. Éjjel a leghidegebb órákban -5 és +3, nappal a legmelegebb órákban pedig 12 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken már közepesen és erősen felhős területek is lesznek, több napsütésre még északkeleten lehet számítani. Elvétve, a Dunántúlon picit nagyobb eséllyel kisebb eső, zápor is kialakulhat, s néhol megerősödik az északnyugati szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 9 és 15 fok között alakul

hirdetés

Szombaton jobbára változóan felhős lesz az ég, északkeleten várható több, máshol kevesebb napsütés. Főként a Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, s többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik az északi, északkeleti szél. Éjszaka a leghidegebb órákban -3 és +6, nappal a legmelegebb órákban pedig 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap változóan felhős időnek nézhetünk elébe, ám többórás napsütés is ígérkezik. Számottevő csapadékra nem kell számítani, viszont időnként megélénkülhet a délnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 8 és 13 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés