hirdetés
Időjárás

A héten a napsütés mellett csapadékos időszakok is várhatóak

A héten a napsütést felhősebb, csapadékos időszakok válthatják majd időről időre, a hőmérséklet azonban továbbra is javarészt elég magas, 20 Celsius-fok körüli lesz.

A héten a napsütés mellett csapadékos időszakok is várhatóak
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn jobbára csak vékony fátyolfelhőzet lesz az égen, és elsősorban északon és nyugaton alakulhat ki néhol zápor, vagy akár zivatar. Megélénkül, helyenként meg is erősödik a déli szél, és az Alpokalján, valamint a Kisalföldön előfordulhatnak viharos széllökések is. Nappal a legmelegebb órákban 24 és 31 fok között várható a hőmérséklet, majd késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Kedden nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, azonban reggel a Tiszántúlon még lehet némi napsütésre számítani. Napközben a déli óráktól északon és keleten aztán felszakadozhat a felhőzet. Éjjel északnyugat felől egyre többfelé alakulgat ki eső, zápor, illetve zivatar, amelyek napközben északnyugat felől javarészt megszűnnek. Sokfelé erős, néhol pedig viharos széllökések is várhatóak, ám estére gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig általában 11 és 17 fok között valószínű, azonban ez utóbbinál a Tiszántúlon pár fokkal melegebb is lehet.

Szerdán mindenhol megnövekszik, majd napközben elsősorban délen szakadozni kezd a felhőzet. Északon szórványosan, a déli területeken pedig helyenként kell esőre, záporra, netán zivatarra számítani. A szél néhol megerősödhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma általában 3 és 8, nappali maximuma pedig 12 és 23 fok között alakul.

Csütörtökön eleinte többfelé erősen felhős lesz az ég, majd délután a felhőzet csökken és szakadozik. Kezdetben többfelé valószínű eső, zápor, de a nap második felében már inkább csak helyenként kell záporesőre számítani. A szél néhol megerősödhet. Éjszaka a leghűvösebb órákban 4 és 11, nappal a legmelegebb órákban pedig 12 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

Pénteken változóan felhős lesz az ég, csapadék nem várható. A légmozgás általában mérsékelt marad, ám a Kisalföldön megélénkülhet a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 17 és 23 fok között valószínű.

Szombaton döntően felhős idő várható, amely mellett elszórtan eső, zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A légmozgás általában mérsékelt marad, ám az Észak-Dunántúlon a szél néhol megélénkülhet, vagy meg is erősödhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 7 és 14, a nappali maximuma pedig 17 és 24 fok között várható.

Vasárnap gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, és helyenként zápor is kialakulhat. Többfelé megélénkül, s néhol meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 18 és 23 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés