hirdetés
Gazdaság

Új turisztikai attrakció készül el a nyáron Balatonfüreden

Június végére várható a Balatonfüred új turisztikai attrakciójával kapcsolatos beruházás lezárulása, a fejlesztés keretében a Zákonyi sétányon lévő mélygarázs feletti területet építik újjá. Mindez uniós pályázati pénzből, a Magyar Turisztikai Ügynökség mint konzorciumi vezető segítségével valósul meg, s a fejlesztés teljes költsége várhatóan 1,3 milliárd forint lesz.

Új turisztikai attrakció készül el a nyáron Balatonfüreden
hirdetés

Az építkezés, amelynek során a Zákonyi sétányon lévő mélygarázs fölötti terület épül újjá, a Gyógyhelyfejlesztés nevű projekt keretében zajlik – írják a település honlapján megjelent hírben.

Az érintett 9 ezer négyzetméteres területen összesen négy épület található;

  • a Halászkert felőli részen lévő nyolcvan négyzetméteres épületben egy ékszerüzlet és egy ruhabolt,
  • a mellette lévő 500 négyzetmézeres épület földszintjén étterem, emeletén egy galéria,
hirdetés
  • az e mellett található 300 négyzetméteres épületben pedig egy söröző és egy borozó kap majd helyet.

Emellett a terület északi részén közösségi térként is funkcionáló kortárs galéria, illetve divattörténeti kiállítóhely várja majd az érdeklődőket.

„Minden önkormányzati tulajdonban van, a vállalkozók bérleti díj ellenében használják majd az épületeket. Meglepett, hogy az üzlethelyiségek hasznosítását többször is meg kellett hirdetnünk, nagyobb érdeklődésre számítottam”

– fogalmazott Bóka István polgármester kitérve arra is, hogy július elejére várja a szolgáltatók megnyitását, a kiállítóhelyekét pedig nyár végére, vagy a következő szezonra.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés