hirdetés
Gazdaság

Számos élelmiszerféleség ára emelkedett jelentősen az elmúlt időszakban

Az elmúlt időszakban az infláció különösképpen érintette az élelmiszereket, hiszen a tizenkilenc olyan termék közül, amelyek ára 10 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett, tizennégy élelmiszerfajta volt.

Számos élelmiszerféleség ára emelkedett jelentősen az elmúlt időszakban
hirdetés

A sertéscomb drágult a leginkább, amely esetében most januárban 33,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint az előző év azonos időszakában – írja az InfoStart.hu a KSH adatai alapján.

E termék esetében az afrikai sertéspestis is közrejátszott a drágulásban, hiszen az világszerte növelte a sertéshús mellett azt azt helyettesíteni hivatott húsfélék árát is. Hasonló módon a rövidkarajnál is jelentős, 22,4 százalékos áremelkedés figyelhető meg.

A hústermékeknél a párizsi felvágott 19,9, az olasz felvágott pedig 19,6 százalékkal lett drágább erre az évre.

A gyümölcsök esetében ugyancsak több esetben is jelentős mértékben emelkedtek az árak, így idén az év első hónapjában az alma 30,7, a narancs 21,3, a banán 20,4, a citrom pedig 14 százalékkal lett drágább, mint volt 2019 januárjában.

hirdetés

2020 januárjában átlagosan 6,7 százalékkal lettek drágábban az élelmiszerek 2019 első hónapjához képest a KSH adatai szerint.

A nem-élelmiszer termékek közül az autóbenzin (ólommentes, 95-ös) literje drágult nagy mértékben, mintegy 15 százalékkal, s némi meglepetésre egy sajtótermék, mi több, egy nyomtatott lap, a Nők lapja is 13,6 százalékos áremelkedésen esett át.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés