hirdetés
Gazdaság

Sok helyen kárba ment a nagy mennyiségű dinnye

Elsősorban azokat a gazdákat érintette a gond, akiknél nem ért be augusztus elején a gyümölcs.

Sok helyen kárba ment a nagy mennyiségű dinnye
hirdetés

Az egyik problémát az okozza, hogy Európa-szerte egyszerre érett be a dinnye, így az egészet egyszerre kellett volna megenni, ami persze nem lett volna lehetséges - írja az InfoStart.hu.

Hazánk ráadásul jelentős mennyiségű dinnyét importált, míg az itthon termett gyümölcsből több tízezer tonnányi „a földeken rohad meg” a Telex cikke szerint.

A lap szerint a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének közlése szerint voltak olyan termelők, akik a gyümölcsöt augusztus végén és szeptember elején már nem tudták eladni, s a földeken maradt dinnyét egyszerűen inkább betárcsázzák.

Elsősorban a szabolcsi és a hajdúsági gazdák váltak érintetté, s a veszteség összevetve több száz millió forint is lehet. Elsősorban azoknál jelentkeztek problémák, akiknek nem ért be augusztus elejére a termés.

hirdetés

A dinnye esetében nemcsak a sok import gyümölcs jelenti a nehézséget, de az is, hogy a vásárlók jellemzően csak a meleg időben vásárolják.

(A borítókép forrása: pixabay.com / lorenzoandreotti)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés