hirdetés
Gazdaság

Nem tanácsos szagolni, „tapogatni” a megvásárolandó zöldségeket, gyümölcsöket

A Nébih, tekintettel a jelenlegi helyzetre, azt kéri a termelői piacokon vásárlóktól és az árusítóktól, hogy ne tapogassák meg, s szagolgassák a gyümölcs- és zöldségkínálatot, hanem inkább tartsanak kellő távolságot azoktól a vásárlások alkalmával.

Nem tanácsos szagolni, „tapogatni” a megvásárolandó zöldségeket, gyümölcsöket
hirdetés

A jelenlegi helyzetben fontos az odafigyelés a termelői piacokon is, amivel kapcsolatosan Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az InfoStart.hu-nak összeszedett néhány fontos tanácsot is.

A szakember szerint magyar sajátosság, hogy szeretünk mindent jó közelről megvizsgálni, adott esetben megtapogatni, megszagolni, mielőtt vásárolnánk, azonban járvány idején ez tilos.

Pleva György kitért arra is, hogy csak egészséges, minden tünettől mentes emberek árusíthatnak élelmiszert, a termékek védelmét pedig ugyanúgy biztosítani kell, mint máshol – vagyis azokat adott esetben le kell fedni, vagy légterelő plexiket kell kihelyezni.

Ilyen helyzetben az árusító asztalokat egymástól távolabb kell elhelyezni, köztük helyet kell kihagyni, valamint kerülendő a vásárlók zsúfolt elhelyezkedése is. A csarnokokban emellett megfelelő szellőztetést kell biztosítani.

hirdetés

Ideális esetben egyszer használatos kesztyűket kellene kihelyezni, valamint kézfertőtlenítési lehetőséget is biztosítani kellene, lehetőleg érintés nélkül működő adagolókkal.

Azt, hogy érvényesülnek-e a megfelelő elővigyázatossági lépések, az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos kormányszervek és a piacfelügyelők ellenőrzik, ugyanakkor a vásárlóknak is érdekük, hogy biztonságban vásároljanak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés