hirdetés
Gazdaság

Nem kedvezett az időjárás a cseresznyének

Nem volt túl kegyes az idei időjárás a cseresznyével, hiszen a szárazságot követő eső a gyümölcs kirepedezéséhez vezethet. Ezzel szemben a gabona számára jól jött a sok csapadék.

Nem kedvezett az időjárás a cseresznyének
hirdetés

Ez az év összetett probléma elé állította a zöldség- és gyümölcstermesztőket, hiszen miközben a hideg és az aszály késleltette a zöldségnövények fejlődését, addig a gyümölcsöknél a kötődés alacsony mértéke miatt várható kevesebb termés – írja az InfoStart.hu Csizmadia György, a FruitVeB alelnökének tájékoztatása alapján.

Hiába érkezett azonban csapadékosabb időszak az aszályos tavasz után, vannak, akiknek ez a legkevésbé sem jelentett kifejezetten szerencsés fordulatot.

A cseresznyetermelőket például a betakarítás időszakában érte az eső, s mivel emiatt kezd szétrepedni a gyümölcs, így esetükben kedvezőtlen fordulatot jelenthetett, hogy pont most zúdult le a helyenként akár 60 milliméternyi eső.

A cseresznyéseket leszámítva azonban a gyümölcsösökben jól jött az eső, szintúgy a szántóföldeken és a zöldségnövényeknél.

hirdetés

A szakember szerint terméshozamokat illetően eleve alacsony a kiindulási alap jelenleg, és ellenére annak, hogy a csapadékos időjárásnak még lehetnek áldásos hatásai, egyebek mellett meggyből, almából és cseresznyéből is közepesen gyenge terméssel lehet kalkulálni. Sajnálatos módon a kajszinál 95 százalékos fagykár a jellemző, és az őszibarack helyzete sem sokkal fényesebb.

Csizmadia György szerint azért lenne előnyösebb most még több csapadék, mert úgy a fákon lévő, nem öntözött ültetvényekben lévő gyümölcsöknél legalább méretben, mennyiségben vissza lehetne hozni valamit.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés