hirdetés
Gazdaság

Nehéz év köszöntött a méhészekre

Több méhész is tönkremehet a kedvezőtlen, hűvös és csapadékos időjárás miatt – véli az InfoRádiónak adott nyilatkozata szerint Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke.

Nehéz év köszöntött a méhészekre
hirdetés

Nagyon rég volt olyan rossz az akácméztermés Magyarországon, mint most, s amint azt az InfoStart.hu Bross Péter ismertetése alapján írja, ennek oka egyértelműen az időjárásban keresendő, hiszen éppen akkor érkezett meg a csapadék Magyarországra, amikor az akác virágzott, s esőben a méhek nem tudnak kirepülni.

A helyzeten tovább rontott, hogy olykor nappal is csak 10-15 fok volt. Az OMME elnöke elmondta, hogy ilyen időben akár napokba is telhet, mire magához tér a növény, s a 25 fok körüli, napsütéses idő lett volna az ideális.

Bross Péter elmondta, egyes méhészek idén nem tudtak akácmézet pergetni, mások átlagoshoz közeli termést értek el, s országos átlagban inkább az a jellemző, hogy egy átlagos év felét sem sikerült elérni. A most megtermelt mintegy 4-6 ezer tonna akácmézből exportra már nem jut, holott éppen az akácméz a magyar méhészek legfőbb terméke. Ennek a méznek a felvásárlási ára duplája, mint más mézeké, így a hiánya igen rosszul érinti a magyar méhészeti ágazatot.

Ha pedig mindez nem volna elég, a lap szerint a repcének a tavasz eleji aszály tett rosszat, s a méhcsaládok száma is igen alacsony, miközben a télen sok méhcsalád elpusztult.

hirdetés

Az egyesületi elnök szerint több méhész a válságban a tevékenysége befejezésére veheti rá magát, és a kormány lehetőségei is végesek ebben a helyzetben. A nyári méhlegelés – a hárs, a selyemfűkóró, a napraforgó – még adhat némi reményt, ám összességében mindenképpen rossz évként tekinthetnek a méhészek az ideire.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés