hirdetés
Gazdaság

Nagyrészt elkészültek az első tram-train prototípusok

Elkészültek a szegedi tram-train első prototípusai, amelyeket elfogadott a megrendelő MÁV-Start, a hatósági vizsgákra ugyanakkor még jócskán várni kell.

Nagyrészt elkészültek az első tram-train prototípusok
hirdetés

A Szeged és Hódmezővásárhely között épülő tram-train első három járművének kocsiszekrénye már elkészült a Stadler velencei gyárában, s a megrendelő MÁV-Start elfogadta a prototípusokat a Magyar Nemzet cikke szerint.

Várhatóan 2020 második felében kerül majd sor az első két jármű leszállítására és a hatósági próbák megkezdésére.

A MÁV összesen nyolc hibrid jármű megrendelésére kötött szerződés 2017 novemberében a közlekedési tárcával, s azok beszerzésére, valamint a szegedi tram-train karbantartó bázis létesítéséhez szükséges berendezésekre 17,62 milliárd forint értékű támogatást kapott.

Hódmezővásárhelyen eközben már épül a vasúti pálya a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházása keretében. A városi szakaszon 85 százalékos készültséget érnek el várhatóan az év végére, majd megkezdődik a felsővezeték-építési, biztosítóberendezési munkák, illetve a lámpák összehangolása, valamint a járművek tesztelése.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés