hirdetés
Gazdaság

Meglepően sok szabálytalanságot talált a Nébih a vásári sertéseknél

Ahhoz, hogy megóvják a hazai sertésállományt az afrikai sertéspestistől, rendkívül fontos volna, hogy az állatok szállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírásokat pontosan és szigorúan betartsák. Ezért is sajnálatos, hogy egy vásáron a Nébih 104 állatból 100 példány esetében talált szabálytalanságot az állatok jelölésében.

Meglepően sok szabálytalanságot talált a Nébih a vásári sertéseknél
hirdetés

Az elmúlt hétvégén a Nébih egy Tolna megyei állatvásáron tartott helyszíni ellenőrzést, ahol a vásárra szállított, eladásra szánt sertések állategészségügyi státuszát és a kötelező kísérődokumentumokat vizsgálták – írja az InfoStart.hu.

Száznégy állatot ellenőriztek amelyek öt állattartóéi voltak, s amelyek közül száz jelöletlen volt, ami pedig már önmagában is megsérti a jogszabályi előírásokat. Ráadásul nem ez volt az egyedüli probléma, amellyel a Nébih ellenőrei találkoztak.

A papírok vizsgálata során megállapítást nyert, hogy az állatok eredete nem igazolható, és a tulajdonosok az állatok szállítása kapcsán nem tudtak bemutatni érvényes szállítólevelet, állategészségügyi bizonyítványt, vagy éppenséggel állattartói nyilatkozatot sem. Vagyis nemcsak a jelöléssel akadtak gondok, de az állatok egészségügyi állapotát sem tudták igazolni az eladók.

A jelöletlen állatokat a hatóság a helyszínen megjelölte, és elrendelte az adott sertések elkülönítését, valamint a forgalomba hozataluk azonnali hatályú korlátozását.

hirdetés

Egyúttal felhívják az állattartók figyelmét arra, hogy a hazai házisertés-állomány a sertéspestistől való megóvása érdekében fontos a sertések szállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírások pontos és szigorú betartása is, természetesen a biológiai védekezés mellett.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés