hirdetés
Gazdaság

Kiderült, mennyi lesz a minimálbér

A minimálbér bruttó értéke február elsejétől 167 400, a garantált bérminimumé pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami mintegy 4 százalékos béremelést jelent – számolt be róla Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón.

Kiderült, mennyi lesz a minimálbér
hirdetés

Bodó Sándor a sajtótájékoztatón ismertette: a bérmegállapodás kitér arra, hogy ha az év közben a munkaadókat terhelő szociális adó a jelenlegi 15,5 százalékról 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan bruttó 169 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 221 100 forintra emelkedik – számolt be róla az MTI.

Egyúttal szólt arról is, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának minden tagja aláírta.

Ez a szakszervezetek közül magában foglalja a Liga Szakszervezeteket és a Munkástanácsok Országos Szövetségét, illetve a munkaadók részéről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetséget, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét (VOSZ) is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés