hirdetés
Gazdaság

Kedvező év az idei a szamócatermesztés tekintetében

Ebben az évben korán kezdődött a szamócaszezon, akár már március végén, április elején is lehetett kapni friss magyar gyümölcsöt. Igaz, nem kifejezetten olcsón, hiszen a földieper kilója az első héten 4000 forint körül mozgott.

Kedvező év az idei a szamócatermesztés tekintetében
hirdetés

A megszokottnál mintegy két héttel korábban kezdődött idén a hazai szamócaszezon, hiszen már március közepén felbukkantak a magyar termesztőktől származó gyümölcsök a nagybani piacokon – számol be róla a Magyar Nemzet.

Az idény elején még magas árak voltak jellemzőek, így az első héten a szamóca kilójáért a termesztők akár 4000 forintot is elkértek, majd idővel azért csökkentek az árak.

Március és május vége között a termelői árak 22 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet, s a budapesti termelői piacokon áprilisban kínált hazai termesztésű szamócáért kilogrammonként 2800-3000 forintos árat kértek. A szabadföldi eper megjelenésével aztán a lap szerint átlagosan kilogrammonkénti 1400-1500 forint környékére mérséklődtek az árak a piacokon.

A szamócának most az enyhe tél és a tavaszi időjárás is kedvezett, a termelők többségénél így jó minőségű, bőséges termés volt jellemző. A Magyar Nemzet szerint a hazai szamócatermés akár június végéig is kitarthat.

hirdetés

Magyarországon több mint 550 professzionális termelő, illetve több száz kisebb gazdálkodó foglalkozik szamócával, amely gyümölcs termőterülete mintegy 700-800 hektárra tehető.

Az éves termésmennyiség nagyban függ az időjárástól, átlagosan azonban hat-nyolcezer tonnát szoktak betakarítani az ország területén a gazdálkodók. A termőterület 20-20 százaléka található Bács-Kiskun és Pest megyében, de Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében is akadnak jelentősebb termőterületek. A fóliatakarásos, fóliasátras hajtatás a termőterület nagyjából felét teszi ki.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés