hirdetés
Gazdaság

Immár Tim Cook is a milliárdosok táborát gyarapítja

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója immár a dollármilliárdosok táborát gyarapítja, miután a vállalata részvényei egyre csak emelkedést mutatnak.

Immár Tim Cook is a milliárdosok táborát gyarapítja
hirdetés

Az Apple piaci értéke erős eredményeket mutatott, s részvényei egyre növekedőben vannak, így immár 125 millió dollárt vihetett haza csak az elmúlt évben a 847 969 részvényt is birtokló vezérigazgató – derül ki a BBC cikkéből.

Múlt héten Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója eközben 100 milliárdosra hízott vagyonát ünnepelhette.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a koronavírus okozta helyzet miatt – amikor is az emberek zöme a szokottnál többet volt otthon, illetve a számítógépek, mobilok előtt – alapvetően nőtt az Apple-hez, Facebookhoz és Amazonhoz hasonló nagy technológiai vállalatok profitja.

Az Apple esetében fontos fejlemény az is, hogy már nem sok választja el a rekordtól, amelyet az első, 2 billió dolláros értéket elérő Szilícium-völgyi vállalatként érhet el. A gyarapodása pedig azért is szembetűnő, mert két éve – ugyancsak az első ilyen vállalatként – 1 billiós értéket sikerült magáénak tudnia.

hirdetés

Tim Cook Steve Jobs után lett az Apple vezérigazgatója, s a dollármilliárdos státuszát az általa birtokolt részvények, illetve az általa az Apple részére befizetett összegek alapján, a Bloomberg Billionaires Index számításai alapján jelentették ki.

A techóriás vezére 2015-ben úgy tervezte, hogy vagyona nagy részét nem tartja meg, s már több millió dollárnyi Apple-részvényt jótékony célra is ajánlott. Közben Zuckerberg is hasonló ígéretet tett arról, hogy megválna részvényei egy jelentős részétől.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés