hirdetés
Gazdaság

Idén a szokottnál kevesebb a fesztivállátogatók száma

Az idei fesztiválszezonban nemcsak a rendezvények, de a látogatók és bevételek száma is megcsappanhat – nagyjából a megszokott számok felére.

Idén a szokottnál kevesebb a fesztivállátogatók száma
hirdetés

Noha egyes rendezvények elmaradnak, akadnak olyan fesztiválok, amelyeket idén is megrendeznek. A bevételek azonban mintegy 50-60 százalékkal is kevesebbek lehetnek most Posztobányi Andor, az Országos Rendezvényiroda (ORI) ügyvezetője szerint a járvány előtti időszakhoz képest – írja a Világgazdaság.

A debreceni Campus fesztiválon is kevesebben vesznek részt az átlagosnál, s noha sokan várták már az élő zenés események visszatérését, a közönség általában nem sietett a jegyekért – nyilatkozta a lapnak Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton, a Strand Fesztivál, a Sziget, a Volt Fesztivál, illetve a Balaton Sound szervezője.

A helyszíni értékesítés nyújtotta lehetőségekkel is többen éltek, feltehetőleg azért, mert az emberek biztosra akartak menni, és csak akkor vásárolták meg a jegyet, amikor tudták, hogy a program nem marad el.

Továbbra is csak védettségi igazolvánnyal látogathatóak ezek az események, ami az egyik problémát jelentheti, de ugyancsak gond, hogy míg általában fél-egy évig tart egy-egy fesztivál előkészülete, most csak pár hónap van erre, s a jegyek értékesítésére.

hirdetés

A jellemző rendezvények nagyjából felét tartják meg idén, míg a látogatószám is várhatóan felével esik vissza. A bevételeik közel 70 százalékát ebben az időszakban szerző zenészek számára is nehézséget jelent, hogy a megszokott három hónap helyett az idei fesztiválszezon pusztán negyven napra koncentrálódik.

A várakozások szerint 2022-ben térhet vissza a szektor a járványhelyzet előtti szinthez, ugyanakkor esetleges negyedik hullám is befolyásolhatja a fesztiválok jövőjét.

(A borítókép forrása: MTI/Vasvári Tamás)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés