hirdetés
Gazdaság

Hamarosan fény derül a Balaton Fagyija verseny győztesére

A zsűri már végigkóstolta a tizenhárom nevező cukrászda huszonhatféle fagylaltját, amelyek közül kikerül majd az idei év Balaton Fagyija címet elnyerő édesség.

Hamarosan fény derül a Balaton Fagyija verseny győztesére
hirdetés

Hat éve indította a Balatoni Turizmus Szövetség a Nyitott Balaton nevű programsorozatot, amelynek célja, hogy a turistáknak bemutassa a kedvelt tó tavaszi arcát s azt, hogy már ilyenkor is vannak nyitva szolgáltatók a környéken. Ennek a programsorozatnak a része a Balaton Fagyija is – számol be róla a Sonline.hu.

A lap szerint Fekete Tamás, a szövetség elnöke elárulta, hogy nem a szezon hosszabbításában gondolkoznak, hanem abban, hogy a Balatont négy évszakossá tegyék a négy szezonnak megfelelő kínálat kialakításával.

Megjegyezte azt is, hogy a hazánkban több éve zajló gasztroforradalom egyik lüktető motorja a Balaton, s szerették volna, ha a folyamatból a fagyikészítők is kivennék a részüket.

„Azt tapasztaljuk, hogy ez meg is történik maradéktalanul, mert akik neveznek és jól szerepelnek a Balaton fagyiján más nemzetközi és hazai megmérettetéseken is előkelő helyeket szereznek”

hirdetés

– fűzte hozzá az előbbi gondolathoz.

A Balaton Fagyija megmérettetés győztes alkotását a jövő héten jelentik be egy balatoni hajó fedélzetén, s ekkor hirdetik ki a különdíjast is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés