hirdetés
Gazdaság

Fogynak a vaddisznók Magyarországon

Egyelőre ugyan nincsenek pontos adatok arról, hogy mennyire volt hatékony a sertéspestis megfékezésére bevezetett vaddisznó gyérítés, ugyanakkor több helyen maga a járvány tizedeli az egyedszámot.

Fogynak a vaddisznók Magyarországon
hirdetés

A vaddisznógyérítés még csak néhány megyében látványos mértékű, ám ezeken a területeken is inkább a járvány tizedeli az állatokat – számolt be róla a Világgazdaság.

Így például Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nagy volt az állománysűrűség, ami a vírus látványos terjedéséhez, s az állomány csökkenéséhez vezetett.

Jelenleg a hatóságnak nincsenek még pontos adatai sem a vaddisznóállomány sűrűségéről az ország egyes pontjain, sem pedig arról, hogy a gyérítés milyen ütemben és sikerességgel zajlik, így egyelőre a vadásztársaságok jelentései alapján hozott becsléseikre támaszkodnak a témában.

A gyérítést azért rendelték el, hogy a házisertéseket megóvják a fertőzéstől, az ideális Nagy István földművelésügyi miniszter elmondása szerint négyzetkilométereként egy egyed volna az ideális szám a vaddisznók esetében.

hirdetés

A Nébih szerint továbbra is folytatják a gyérítést, amelyről pontos, az egész országra vonatkozó adatokat majd a vadászati év végén láthatnak, amikor összesítik a vadászatra jogosultak által leadott jelentéseket.

A hatóság a vadásztársaságoknak meghatározta, hogy milyen ivarú és korú, illetve mennyi vaddisznót kell diagnosztikai célra leadniuk. Ezeket a későbbiekben megsemmisítik majd.

Eddig már több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki a vadászoknak és a házisertés-tartóknak kártalanítás céljából.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés