hirdetés
Gazdaság

Elfogy a boltokból a magyar burgonya

A hónap végére, illetve február közepére várhatóan elfogy a boltokból a magyar burgonya, a tavalyi aszályos idő okozta terméskiesés miatt azonban az európai dömpingáru sem veszi át a helyét – írja az InfoStart.hu.

Elfogy a boltokból a magyar burgonya
hirdetés

Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy évente átlagosan harminc kilogramm burgonyát eszik meg egy magyar, s már évek óta rend, hogy január végén, február elején elfogy a hazai burgonya.

Mint kifejtette, évtizedekkel ezelőtt a hazai termésmennyiség sokkal nagyobb volt, ám az uniós csatlakozás után lassan megszűnt a feldolgozóipar.

Az EU egyes régiói a burgonyatermesztésre ideálisabbak, s ezen területeken a hazai lehetőségeknél sokkal gazdaságosabban, versenyképesebben lehet burgonyát termelni, ráadásul igen költséges ágazatról is van szó, ahol speciális gépekre és tárolóterekre van szükség, s emellett magas szakmai felkészültségre, valamint alkalomadtán öntözésre is szükség van.

Kecskés Gábor egyúttal elmondta, hogy a tavalyi szélsőséges, rendkívül száraz időjárás miatt ebben az évben a nagy európai burgonyatermelő területekről sem jön dömpingtáron a burgonya.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés