hirdetés
Gazdaság

Drágul a sonka

Valamelyest emelkedik a sonka ára, ahogyan a legtöbb füstölt hústerméké is – derül ki a Népszava cikkéből.

Drágul a sonka
hirdetés

A szakemberek szerint nem csupán pár százalékos emelkedésről, hanem ennél nagyobb mértékű áremelésről lehet szó – írja a Népszava.

A tavalyi évhez képest idén átlagosan 10-15 százalékkal drágultak a füstölt hústermékek.

A termékcsoportól éves szinten a kereskedők 7-8 ezer tonnát forgalmaznak, melynek közel egyharmadát veszik a fogyasztók a húsvéti ünnepekre.

A tavalyi 13 milliárd forint közeli árbevétel helyett idén akár 15 milliárd forintra is számíthat az ágazat az áremelkedések miatt.

hirdetés

A füstölt hústermékek egyébként jelentős részben az élősertés árak alakulása nyomán drágulnak, azt pedig a takarmányárak befolyásolják nagyban, melyek március elejéig 50 százalékkal emelkedtek a tavalyi évben jellemző árakhoz képest.

Emellett az önköltséget emelte a gyengébb forint és a járvány miatt bevezetett intézkedések – például a védőruhák, arcmaszkok, fertőtlenítőszerek, egyéb felszerelések beszerzése – is valamilyen mértékben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés