hirdetés
Gazdaság

Augusztusra fejeződhet be az aratás

Ahogyan általában, úgy most is augusztus elsejére fejeződhet be a búza aratása, ezúttal közepes, gyenge mennyiségű, de viszonylag jó minőségű lehet majd a betakarított gabona.

Augusztusra fejeződhet be az aratás
hirdetés

Ha szél és nagy meleg lenne az elkövetkező napokban, akkor akár tíz nap alatt is befejeződhetne a búza aratása, ám az esők miatt feltehetőleg, ahogyan más években is, úgy idén is augusztus elsejére fejeződik be – írja az InfoStart.hu Vancsura József, a Magyar Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke tájékoztatása alapján.

A szakember elmondása szerint ebben az évben gyenge-közepes termésre lehet számítani, a búza minősége azonban a korábbi évekre jellemzőnél jobb lehet. Igaz, ha nagyobb eső lenne az aratás alatt, akkor az kimoshatná a sikért a kalászból.

Az országosan jellemző csapadék miatt hétvége után egészen keddig szünetelt az aratás, de ahol a gabona kellően megszáradt, ott ismét nekiláttak a munkának. Ha nem eléggé szárad ki a gabona, akkor nem lehet kicsépelni, ezért kellett várni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés