hirdetés
Gazdaság

Adóval szabnak gátat a balatoni telekspekulációknak

Kilencven százalékos illetéket vezetnek be februártól a belterületbe vont telkek értékesítéséből származó nyereség után annak érdekében, hogy ezzel visszaszorítsák a telekspekulációt. A törvény jövő hónap első napjával lép érvénybe, s a megelőző tíz évben belterületbe vont ingatlanokat érinti majd a jövőben.

Adóval szabnak gátat a balatoni telekspekulációknak
hirdetés

A belterületbe sorolt külterületi ingatlanok után új illetéket vetnek ki február elsejétől, amelynek mértéke az ingatlaneladás nyereségének 90 százaléka – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Egészen pontosan úgy kerül majd kiszámításra az illeték összege, hogy az adóhatóság megállapítja az adott ingatlan értékét eladáskor, valamint, hogy mennyivel haladja meg ez a külterület megvásárlásakor megállapított értéket – ez mutatja, hogy mennyit nyerne az eladó az üzleten –, s ennek a különbözetnek a 90 százalékát vonják el úgynevezett „visszterhes vagyonátruházási illeték” címén.

Ha az ingatlan forgalmi értékét annak megszerzésekor nem állapították meg, akkor a szerzés időpontjára utólagosan megállapított forgalmi érték és az állami adóhatóság által az eladás időpontjára megállapított forgalmi érték különbözete képezi majd az illeték alapját.

A szabályozás ugyanakkor csak a 2020. február elsejét követően belterületbe vont ingatlanokra vonatkozik majd, s csak az eladást megelőző tíz éven belül bevont ingatlanokat érinti majd a jövőben.

hirdetés

Az illetékre azért volt szükség, mert rendkívüli mértékben megszaporodtak a szőlőhegyekre épülő nyaralók, márpedig ezzel együtt az ingatlanárak olyan mértékben emelkednek, hogy a borászok nem tudják bővíteni a szőlőtermő területeiket.

Egyes esetekben ráadásul a kizárólagos cél a belterületbe vonás esetén, hogy jelentős haszonra tegyenek szert az eredetileg külterületi ingatlanok eladásával. A szabályozás elsősorban az ilyen, spekulációs visszaéléseket hivatott meggátolni a jövőben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés