hirdetés
Bulvár

Palackposta mentett meg egy túrázó családot

Egy család egy veszélyes vízesés miatt nem tudott tovább jutni a túra során, ezért egy palackba rejtett „SOS-jelzést” dobtak le a folyón, ami végül célra is vezetett.

Palackposta mentett meg egy túrázó családot
hirdetés

Curtis Whitson, élettársa, valamint a tizenhárom éves gyermeke éppen túrázni voltak júniusban Kaliforniában, amikor váratlanul bajba kerültek. Eredetileg azt tervezték, hogy egy folyót követve mennek át egy kanyonon, de aztán egyszeriben csak egy veszélyes vízeséssel találták szembe magukat – írja a BBC.

A problémát az jelentette, hogy kötélen nem tudtak leereszkedni, mivel azt otthon felejtették, a kanyon pedig mindkét oldalon 15 méter magas volt. A vízesés is különösen sebesen zubogott le, ezért ott sem volt esély arra, hogy lejussanak.

Telefonálni azért nem tudtak, mert nem volt térerő, és abban sem nagyon reménykedhettek, hogy valakitől esetleg segítséget kérhetnének, mivel „egy árva lélek sem” volt a láthatáron. Noha a helyzet kétségbeejtő volt, Curtis Whitson nem adta fel, volt ugyanis egy terve. Egy olyan papirosra kezdett írni, amelyet élettársa azért vitt magával, hogy a játék pontszámait számon tartsa.

„Itt rekedtünk a vízesésnél, kérem, segítsenek”

hirdetés

– írta a férfi a papírra, amelyet aztán egy zöld vizespalackba helyezett, aminek a külsejére azt véste fel, hogy „segítség”. Egyetlen hajítással aztán sikerült a palackot átdobni a vízesés túloldalára.

A palackra két másik túrázó talált rá nagyjából fél kilométerrel távolabb, akik értesítették a hatóságokat, mire hamarosan meg is érkeztek a mentő egységek a bajba jutottakért, és biztonságos helyre vitték őket.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés