hirdetés
Bulvár

Otthon sérült meg, több órás műtéten esett át Medveczky Ilona

Medveczky Ilonát otthonában érte baleset, miközben házimunkát végzett, sérülése miatt pedig ötórás műtéten kellett átesnie a kórházban.

Otthon sérült meg, több órás műtéten esett át Medveczky Ilona
hirdetés

Otthonában szenvedett súlyos balesetet a táncművésznő még másfél hónappal ezelőtt, s most a Hot! magazinnak beszámolt arról, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a váratlan incidens miatt.

Mint kiderült, házimunka közben esett le egy kisszékről a művésznő, akinek emiatt több helyen is eltört a keze. Az eset után, amint arról a Blikk a Hot! magazin alapján beszámolt, értesítette a mentőket, akik azonnal a kórházba szállították őt, majd ott kiderült, hogy műteni kell a törött kart.

Medveczky Ilona elmondta, hogy „pokoli fájdalmai” voltak, három helyen szenvedett nyílt kéztörést, és már a baleset pillanatában tudta, hogy valószínűleg műtétnek kell majd elébe néznie. Nem is történt ez másként: végül öt órán át műtötték a kezét.

„Lemezekkel illesztették össze a nyílt töréseket: két, 15 centis fémet ültettek be a kezembe”

hirdetés

– árulta el a táncművésznő, aki néhány nap pihenés után már folytatta is a munkáját. A művésznő elmondta, hogy a munka eltereli a figyelmét a fájdalomról.

Jelenleg is folyamatosan jár gyógytornára, és megnyugtatott mindenkit, hogy a keze szépen javul. Igaz, valószínűleg más soha nem tudja majd teljesen a magasba emelni, de egyébiránt már egészen jól érzi magát, és az egészségével sincsenek gondok.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés